Rólam, nagyon röviden
Bíró Ottília vagyok, gyógymasszőr, lélekgyógyász, szellemekkel suttogó.
1981. december 29-én láttam napvilágot Nagybecskereken, a régi Jugoszláviában. 11 és fél éves voltam, mikor menekülnünk kellett a háború elől. Ceglédre költöztünk. Az addigi idillt felváltotta a kitaszítottság, az idegenség, egy teljesen új környezet és rendszer.
Gyerekkoromtól áthatott a segíteni-akarás, és meg kellett tanulnom, hogyan léphetem meg.
Eddigi életem folyamán 17-szer költöztem, elszakadtam a gyökereimtől, hogy kereskedő, kutató legyek, s visszatérjek. Közben megtanultam, hogy az ember nagyon sokféle, minden sors más, és én magam hogyan tudok szívtől szívig, lélektől lélekig kapcsolódni, együtt érezni, -gondolkodni, és segíteni a hazatérésben. Ez a hivatásom, erre rendeltetett az Ég.
Sokféle módszert megismertem, a javára csak emlékeztetnem kellett magamat.
Megtanultam az anatómiai működésünket, ahogyan az egységből - látszólag - különvált lélekként történő létünket is megismertem. A törvények és törvényszerűségek, amelyek kötnek minket, egyúttal biztosítják is a helyes működésünket.
Eddigi szellemtudományi ismereteim, gyakorlati tapasztalásaim felismertették velem, hogy Isten kegyelméből csodás eszközei lehetünk egymásnak. A képességeimet és ismereteimet arra kívánom használni, hogy segítsem az "Istenember" újraszületését mindenkiben.
Kívánom, hogy Isten áldása kísérjen minket Utunkon.